Nemet mondani tudni kell! Ja, az könnyű? Néha igen! Néha nagyon nem. És amúgy is, nem csak egyféle nem van. Hallottatok már például a cincogó nemről? Vagy a lerepül a hajad nemről? Esetleg a kerek perec nemről? Hát a köszönöm, nemről? Ezekről, és még sok-sok féle nemről szól Kertész Erzsi író-pszichológus Aranyvackor díjas könyve, na és persze arról, hogy merjünk nemet mondani. Olvass bele a NEM mesébe, közben pedig nézegesd Kasza Juli zseniális rajzait!
Nemet mondani tudni kell! Ja, az könnyű? Néha igen! Néha nagyon nem. És amúgy is, nem csak egyféle nem van. Hallottatok már például a cincogó nemről? Vagy a lerepül a hajad nemről? Esetleg a kerek perec nemről? Hát a köszönöm, nemről? Ezekről, és még sok-sok féle nemről szól Kertész Erzsi író-pszichológus Aranyvackor díjas könyve, na és persze arról, hogy merjünk nemet mondani. Olvass bele a NEM mesébe, közben pedig nézegesd Kasza Juli zseniális rajzait!
Nem aludtam valami jól. Nyomta a hasamat az a rengeteg túró. És furcsákat álmodtam. Hatalmas sütemények jöttek szembe, és mind be akartak kapni. Úgyhogy jobbnak láttam, ha gyorsan felébredek. Akkor láttam meg hirtelen azt a fura dolgot, ahogy ott fészkelődött a takaró ráncai között. Először kiabálni akartam, de nem jött ki hang a torkomon. Csak ültem és bámultam azt a valamit. Aztán szinte a plafonig ugrottam ijedtemben, mert egyszer csak rám kacsintott, és azt mondta: – Na, itt vagyok végre! – Álom vagy? – kérdeztem, mert semmi más jó kérdés nem jutott eszembe. − Nem – mondta az a fura lény, és nagyon szemrehányóan nézett rám. – Én vagyok a NEM, a benned raboskodó, szupertitkos csodafegyver. – Szupertitkos? Raboskodó? Mi ez az egész? – csodálkoztam. – Kijöttem szívni egy kis friss levegőt. Mert ha rajtad múlna, ítéletnapig ülhetnék valamelyik rejtett zugban, ugye? – A lény ásított, nyújtózkodott, de továbbra is elég csúnyán nézett rám. Mintha valami rosszat tettem volna vele. – De... hogy jöttél ki? – kérdeztem. – Kihasználtam, hogy álmodban beszélsz, és nagy nehezen kicsúsztam a szádon. – És... mit mondtam álmomban? – Ja, értem mire gondolsz! Álmodban azt mondtad, hogy „jaj, nem kell a túrós süti, böeee, utálom!” Amikor a nemet mondtad, akkor csúsztam ki a szádon. Nagy nehezen. Ezután a NEM nevű lény sétálgatni kezdett az ágyamon, fel és alá. Otthon érezte magát. – Végre kiszabadultam a fogságból – viháncolta. – Ki tartott fogva? – kérdeztem óvatosan. A NEM nagyon csúnyán nézett rám. – Még kérdezed? Kezdtem eléggé rosszul érezni magamat. – Hát... én azt hittem... illetve... hát, nagyon rossz lenne, ha tudod, valaki megharagudna, mert olyasmit mondok... hogy... izé... – Azt, hogy NEM? – üvöltötte a NEM olyan hangosan, hogy a takaró alá bújtam ijedtemben. – Jaj, mindjárt felébrednek anyuék! Most mit csináljak? A NEM rám sem hederített. Felfedezőútra indult a szobában, székekre mászott, szekrénypolcokon ugrált végig, és ráadásul hangosan énekelt: – Nem, nemnem nemem nenenenenen mmmmmm. Egyre idegesebb lettem. – Ne már! – csak ennyit tudtam suttogni. – Na, kezd alakulni – mondta a NEM, és visszamászott az ágyra. – Mondd még egyszer! – Nem mondom! – Most már egészen dühös voltam. – Ez az, nagyon jó! – dicsért meg a NEM. – Mi van? A NEM pedig folytatta a szónoklatát. – Jó, de még nem elég! Ez egy cincogó nem volt. A cincogó nem nem valami nagy dolog, még egy egér is tud ilyet – mondta cincogó hangon, és apró egérbajszot rezegtetett, amit addig észre sem vettem. – Miért, van másféle nem is? – kérdeztem, de aztán meg is bántam. – Persze! Itt van például a kő kövön nem marad nem − mondta a lény, és elüvöltötte magát: − Neeeeem! A fejemre húztam a takarót. – Vagy mit szólsz a lerepül a hajad nemhez? – és már sivította is: − Nehehehe-he-hem! Szörnyű volt, és rémes is, de azért kikukucskáltam a takaró alól. A NEM haja hirtelen hosszú lett és lobogott, mintha vad erejű orkán cibálná. Ezen muszáj volt egy kicsit nevetni. – Van még másféle is? – kérdeztem. – Naná! – A NEM most lebiggyesztette a száját, hosszú szempillákat növesztett, és azokkal pislogott bánatosan: − Ez például a nagyon sajnálom, de nem. Aztán meg kedves, bocsánatkérő mosollyal nézett rám. – Ez is hasonlít kicsit az előbbire: Köszönöm, nem. – Ilyet mikor mondunk például? – kérdeztem. Az az igazság, hogy kezdett érdekelni ez a kis földönkívüli. – Hát, például ha rád akarnak tukmálni egy túrós süteményt, pedig te nem is szereted. Ezt azért kár volt mondania. – Néha azért szeretem – dünnyögtem. – Haha – ennyit mondott, megvetően. Aztán kisvártatva eltűnt, majd hirtelen tigris módjára előugrott a ceruzatartó mögül: – Ez itt a csak azért sem! Nagyobb szabású veszekedések esetén használjuk. Kicsit tényleg hasonlított az állatkerti tigrisre. Legalábbis úgy láttam, mintha zöldes fények villogtak volna a szemében. Félelmetes volt. Aztán egy szempillantás alatt újra átváltozott, kerekebb lett, és mintha sódarabok is pöttyözték volna. Így szólt: – Amit most látsz, az a kerek perec nem. Ezt akkor mondhatnád, ha gyorsan le akarnál zárni egy vitát. De mivel fogságban tartasz, ezért sosem tudod meg, milyen ilyet mondani. – A NEM sóhajtozott, és szenvedő arccal csóválta a fejét. Elég rosszul éreztem magam. Azt se tudtam, hova nézzek. A szemébe például semmiképpen nem akartam. Közben a NEM visszanyerte eredeti alakját. Nekem meg eszembe jutott valami. Furcsa ötlet volt, az igaz. – Izé... mit gondolsz... kipróbálhatnám valamelyiket? – kérdeztem. És közben egy kicsit szégyelltem magam. – Ó, még ezerféle van, de próbálj csak ki egyet, lássuk, képes vagy-e rá... − A NEM kétkedve nézett rám. Azt hiszem, egyáltalán nem bízott benne, hogy meg tudom csinálni. Nagy levegőt vettem, és még a szememet is behunytam. Olyan különös volt ez az egész, mégis úgy döntöttem, éjszaka ide vagy oda, most egy lerepül a hajad nemet fogok mondani. Mert az tetszett eddig a legjobban.
