Pagony

A tökmagok segítenek olvasniKnézits Anikó tanítói ajánlója

A Pagony kezdő olvasóknak szóló új sorozatában Knézics Anikóval, a Tanítók Egyesületének elnökével működtünk együtt. Ő ellenőrizte, hogy a szövegek hossza, bonyolultsága megfelelő-e. A rövid fejezetek, sok-sok kép, izgalmas történet szerinte is meghozzák a kedvet az olvasáshoz - tehát: olvasásra fel!

A Pagony kezdő olvasóknak szóló új sorozatában Knézics Anikóval, a Tanítók Egyesületének elnökével működtünk együtt. Ő ellenőrizte, hogy a szövegek hossza, bonyolultsága megfelelő-e. A rövid fejezetek, sok-sok kép, izgalmas történet szerinte is meghozzák a kedvet az olvasáshoz - tehát: olvasásra fel!

Közel egy éves együttgondolkodás, és kitartó munka eredményeképpen örömömre szolgál, hogy a kezemben tarthatom a Pozsonyi Pagony Kiadó gondozásában megjelentetett Most én olvasok!című sorozat első példányát.

23686.jpgA provokatív címmel arra hívjuk fel a figyelmet, hogy ez a sorozat kifejezetten azon (kis)gyermekek számára készült, akikben már megjelent az olvasás, az önálló olvasás iránti belső vágy első jelei. A sorozat megjelentetésével legfőbb célunk, hogy az említett életszakaszban lévő gyermekeknek egy olyan minőségi kiadvány álljon a rendelkezésére, amelyben a hazai kortárs írók tollából származó mesékkel, történetekkel ismerkedhetnek meg. Meggyőződésünk, hogy azoknak, akik csak az elején vannak az önálló olvasóvá válás útján, a fejlődését leginkább az olyan olvasmányokkal lehet biztosítani, amelyek eredetileg is az anyanyelvükön, azaz magyarul íródtak. Büszkék vagyunk, hogy ezeket a történeteket mind kortárs magyar szerzők fogalmazták meg.

24183.jpg
De milyen is legyen az a könyv, amibe beleszeretnek a gyermekek? A három legfontosabb tényező a téma, a szövegszerkesztés és a képi világ. A téma az, ami felkelti az érdeklődést. A gyermekeknek olyan olvasmányokra van szükségük, amelyek bővítik az ismereteiket, és az életkoruknak megfelelő kérdéseket érintenek. A „könnyen olvashatóság” érdekében kiemelt jelentősége van annak, hogy a történetek egyszerű, rövid, pár szavas mondatokból álljanak. A grafikát illetően elmondható, hogy egy szép, esztétikusan megszerkesztett könyvre a gyerekek vigyáznak, és szeretettel nyúlnak hozzá.

24184.jpgA sorozat elkészítése során valamennyi szempontot kellő hangsúllyal vettünk figyelembe. Koncepcionálisan annak az elgondolásnak a mentén haladtuk, hogy a sorozat úgy épüljön fel, hogy annak a fejlődési és érési folyamatnak megfelelően, ahogy a gyerekek egyre inkább megtanulnak és megszeretnek olvasni, úgy a kiadványok is egyfajta fokozatosságot mutassanak. Mindez azt jelenti, hogy a sorozat darabjai folyamatosan egyre hosszabb, szerkesztésileg összetettebb, szókincsben változatosabb történeteket tartalmaznak.

S minderre mi a garancia? Legfőképpen a szerzők személye, azok a kortárs magyar írók, akikkel különféle író-olvasó találkozókon ismerkedhetünk meg, illetve számos könyvfesztivál állandó meghívottjaiként szerepelnek. Továbbá garancia a közreműködő neves kortárs grafikusok. S persze nem utolsó sorban a Pozsonyi Pagony Kiadó névjegye is kellő biztosíték arra, hogy valamennyi alkalommal az adott korosztálynak megfelelő, a fejlődésüket elősegítő, és érdeklődésüket felkeltő kiadványokat jelentetnek meg.

Jó szívvel ajánlom megvételre azoknak a szülőknek, akik fontosnak tartják, hogy a gyermekeik kedvvel és őszinte belső motiváltság adta kíváncsisággal olvassanak. S ajánlom tanító kollégáimnak is a mindennapok tanítási gyakorlatában való felhasználására.

Az első köteteket Berg Judit jegyzi. Megjelent a Tökmagok Afrikában, a Tökmagok a tűzhányón, a Tökmagok a korallzátonyon és a Tökmagok a piramisban. Keressétek őket a boltokban és a webboltban!

24361.jpgBerg Judit után Finy Petra Milu-sorozata is hűen szólítja meg a gyerekeket. Mára már három kötet látott napvilágot, a Milu Egyiptomban, a Milu az olimpián és aMilu az indiánok között. Olvassátok szeretettel!

25898.jpgHarmadikként pedig az egyik legemblematikusabb író-illusztrátora a Pagonynak, Gévai Csilla indít könyvsorozatot a Most én olvasok! sorozat jegyében. Most jelent meg a fantasztikus sikerű Amíg utazunk sorozat első olvasós folytatása, amiben a főhősök a sok BKV-zás után könyvet ragadnak a kezükbe. Olvassátok ti is az Amíg olvasunkat!

23687.jpg
23687.jpg
23686.jpg
24183.jpg
24184.jpg
24361.jpg
25898.jpg

Sütihasználati beállítások